Aktuális
December 13-án a Zalaszántói Trophyval zárul az évEzúton is szeretnénk megköszönni minden kedves vendégünknek a részvételt, és még ez évben utoljára találkozzunk a Zalaszántói Trophyn ahol dagonyázhatunk egy jót.Információ: info@quad-balaton.com s |
Egy kis beszámoló a Quad TalálkozórólKedves régi és újonnan szerzett barátaink! Nagy-nagy köszönet mindannyiótoknak, iszonyat jók voltatok!Azoknak pedig, akik lemaradtak az első Quad találkozóról nálunk a Balatonon, itt egy kis összefoglaló a történtekről. Amikor kb 3 héttel ezelőtt Franz (a "Weicheier"ek elnöke) feldobta a Quad Találkozó ötletét még azt mondtam neki, hogy épp most készülünk téli álmot aludni, és kivakarni a rozsdából azokat a gépeket, amiket egy úgymond kedves német kollégánktól vásároltunk. Egy szó mint száz, eleinte megvoltak a magam kételyei, de végül megérte a fáradtságot, és összességében jól sikerült a dolog, olyannyira, hogy a régi hazámban maradottak is örülnének, hogyha elsőre összehoztak volna egy ilyen ütős bulit. Immo segítségével, aki nem ismeri csak magát okolhatja, és egy blog-nak az új honlapján http://blog.atv-magazin.com/ , valamint néhány telefon és az osztrák Weicheier Klub segítségével sikerült idecsalni a mi magyarországi telephelyünkre 53, különböző országokból érkező járművet. 2 nap alatt több mint 150 km-t mentünk terepen, 100 liter gulyás levest nyomtunk le két malacsült kíséretében, és persze 150 liter csapolt sör is eltűnt az éhes és szomjas quad őrültek gyomrában. Nem utolsósorban 40 guriga WC papírt használtunk el, ez persze csak néhány tárgyilagos információ tájékoztató jelleggel.És ha most megkérdezné valaki a csaposunkat, azt mondaná, hogy most, egy nappal később, még mindíg az egykoron kőkemény alkoholt tartalmazó piásüvegeket igyekszik eltüntetni a tett színhelyéről. Persze a csaposunk, Balázs is Quadozik (LTZ 400), és annak ellenére, hogy nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy maga is részt vegyen a túrákon, senki sem maradt szomjasan, és senki sem kényszerült józanul álomra hajtani a fejét. És persze meg szeretnénk köszönni az összes magyar, szlovén, román, osztrák és német vendégünknek, hogy mindezek ellenére ilyen fegyelmezetten viselkedtek. Ezen kívül büszkén mondhatjuk el, hogy a borulások ellenére a baleset esetére fenntartott szafari terepjárónk végig a parkolóban pihenhetett ahelyett, hogy a kórházba tépjen ezerrel. Rövidre foglalva ez egy nemzetközi találkozó volt amit hamarosan megismétlünk, mi több, meg KELL ismételnünk. És jövőre nem csak egyszer hanem kapásból kétszer. És most, hogy a végéhez értem, mindekinek minden jót, és balesetmentes közlekedést kívánok! Minden tiszteletem a három deréktól bénult résztvevőé, akik jobban beletapostak mint bárki más. |
4x4 Quad-Balaton Vonyarc Trophy
Junius 21-én és 22-én kerül megrendezésre a vonyarci offroad szerelmeseinek a minden évben megrendezett trophy.
Közelebbi info és képek a 2napos rendezvényről itt nálunk és a fórumonkon ehhez a témához kapcsolódó linken http://quad.forumieren.de/trophys-f4/21-22-juni-4x4-offroad-trophy-vonyarcvashegy-t78.htm vagy swobi@quad-balaton.com |
Eladó QuadokBuggi 200Arctic Cat 250 Buggi 250[/b] |
Quad és Jeep túra 2008. 03. 08.Kérjen egyéni ajánlatot. Ön meg lesz lepődve További információ: swobi@quad-balaton.com Download: DSC00167.jpg |
Central Europa Rally
Miután az év elején terrorveszély miatt lemondták a legendás Dakar Rally-t, a felelősök alternatívákat kerestek és meg is találták.
Az Armaury-Sport-Organisation, röviden: A.S.O. , február 4-én nyilvánosságra hozta az első tényeket az új Dakar jövőjéről. A hivatalos nevén Central Europe Rally, amelyet április 20-26-a között rendeznek meg, a „Dakar Sorozat” tagja lett. A sorozat kiinduló pontja Magyarország fővárosa, Budapest. A Central Europe Rally résztvevői Budapestről a Balaton mellett, Románián keresztül haladnak, változatos és technikailag kihívást jelentő feltételek várnak a versenyzőkre. A 3000 km-es táv majdnem fele speciális szakasznak számít. A jelentkezés 2008. február 11-től lehetséges. Az A.S.O. már az összes nagy csapat támogatását bejelentette. A BMW, Mitsubishi, Volkswagen, Schlesser és a KTM nagyon érdeklődik az európai professzionális rally rendezvény iránt. Az A.S.O. szerint ez az első rendezvény, amelyet a „Dakar Sorozat” keretében rendeznek. Hogy mi jöhet még, az a jelenlegi időpontban teljesen nyitott kérdés. Ez a bizonyítvány más rendezvényeken is adományozható, azzal a feltétellel, hogy a professzionális lebonyolítás magas szintű feltételei és színvonala teljesülnek. A Dakarra jelentkezett sofőrök érdekében igyekeztek lehetőleg gyorsan egy megfelelő helyettesítő rendezvényt felmutatni, amelynek speciális kínálattal rendelkezik. Az A.S.O. ezzel a pilótáknak és szponzoroknak biztosan egy professzionális programot nyújthat, azzal a céllal, hogy magát bemutassa. A „Dakar Sorozat” tulajdonképpen csak 2009-re volt tervezve. Az afrikai terrorveszély és az azzal összefüggő 2008-as Dakar lemondása miatt a „Dakar Sorozat” a résztvevők számára a tervezettnél egy évvel korábban kerül megrendezésre. További információk: http://www.centraleuroperally.com 2008.02.06. kategória: ATV/Quad, NEWS, köszönettel A Quad Balaton ezzel a rendezvénnyel párhuzamosan egy koncepciót dolgozott ki a nézők és az Offroadrally Sport kedvelői számára. A rövid felkészülési idő miatt a részletek még nem tisztázottak, de az biztos, hogy a szakasz mentén kísérőtúrát és egyéb speciális próbatételeket is szervezünk, amiket tapasztalt vezetők bonyolítanak. Éppen úgy tervezzük komplett utazások kínálatát a nézők részére, amelyek keretében a nézőket busszal, vagy Offroad-os közlekedési eszközökön az esemény helyszínére visszük, ezáltal biztosítva a legjobb nézői helyeket. Rövid időn belül megjelenik a kész program. |
ÖAC és Quad-Balaton |
Úton a Polarissal
Sikerült elérnünk, az új évtől mi is a Polaris kereskedőkhöz tartozunk és a Polaris Hungary lát el minket áruval. Így a mi régiónkban is elérhető lesz az összes kanadai Quad, ATV és Snowmobile. Látogassatok el honlapunkra vagy küldjetek nekünk e-mailt az ÚJDONSÁGUNKRÓL, melyet a következő évtől kínálunk. Az összes modellt és különösképp az új Ranger RAZ-t is kipróbálhatjátok nálunk terepen és tesztelhetitek hogy mire képesek. Rövid időn belül elérhetővé teszünk számotokra egy külön oldalt ahol megtekinthetitek az összes modellt! |
Újdonság a kalandvilágunkban Jeep AusztriávalTovábbi információ: swobi@quad-balaton.com Nézzétek meg a linkeket is!!!!! Egy kis ízelítő: |
FUN-TASTIC Kaland
Hamarosan, ha minden jól megy megnyitjuk az új szórakozóhelyünket Gyenesdiáson a Shark-klubban, ahol a jól ismert Quad-túráinkon túl más szórakoztató programon is részt vehettek mint például Jeep Safarin, Banáncsónak utazáson és még sok más élményben is részesülhettek. Elöször is laza környezetben megnézhetitek összefoglaló DVD filmünket és utána be vethetitek magatokat a Fan-tasztikus Kaland felkészülésére. Azoknak, akik a megnyitón nem lesznek jelen, a Képek (egyenlőre a német oldalon "Bilder") menüpontban megtekinthetik a fotókat.
Érdeklődni: swobi@quad-balaton.com |
Nyár, ösz és télIdőszak: Az Ön által tetszés szerinti hétvégére foglalható. A következő szolgáltatásokat foglalja magába: - 2 éjszaka péntektől vasárnapig üdülőappartbanokban inkluzív reggelivel - lebilincselő egésznapos quad túrák és kirándulások a látványosságokhoz, nevezetességekhez ( szombaton és vasárnap ) - instruktőr illetve túravezető - quad bérlemény/v.ATV német rendszámmal és felelősség biztosítással ellátva Érkezés: egyénileg pénteken kb. 23:00-ig Indulás: egyénileg vasárnap kb. 17:00-tól Információ: swobi@quad-balaton.com |
Offroad Rallye pur-Terepjáró találkozó
Mostantól rajtunk keresztül jelentkezhetsz résztvevőnek különböző kalandos Rallyra. Mindenkit szívesen látunk és átélheti saját járművével ezt az élményben gazdag " terepjárást ". Aki csak belekóstolni akar, az kölcsönözhet nálunk egy járművet. Ígérjük, hogy a terepjárás legfelsőbb osztályát tapasztalhatod meg nálunk. Nézzétek meg a túraképeket ( kaposvári Rally ) a fotógalérián belül. Akkor már tudni fogjátok, hogy miről beszélünk.
Információ, árak, jelentkezés: swobi@quad-balaton.com |
Quad 4 Teens
A nagyfoku érdeklődésre való tekintettel úgy éreztük a tiniknek is lehetőséget biztosítunk. Ezen a nyáron ajánlatunk alkotórésze, hogy véghez vigyük a quad túrákat kizárólag magánterületen, ahol speciálisan a tinik 14-18 év közöttiek szórakozhatnak 4 keréken, és ezt a vezetői engedéllyel rendelkezőknek be is mutatják. Szakavatott oktatoinktól, instruktőreinktől tanulnak mindent ami szükséges egy quad biztonságos kezeléséhez, mozgatásához. |

Junius 21-én és 22-én kerül megrendezésre a vonyarci offroad szerelmeseinek a minden évben megrendezett trophy.
Miután az év elején terrorveszély miatt lemondták a legendás Dakar Rally-t, a felelősök alternatívákat kerestek és meg is találták.
Sikerült elérnünk, az új évtől mi is a Polaris kereskedőkhöz tartozunk és a Polaris Hungary lát el minket áruval. Így a mi régiónkban is elérhető lesz az összes kanadai Quad, ATV és Snowmobile. Látogassatok el honlapunkra vagy küldjetek nekünk e-mailt az ÚJDONSÁGUNKRÓL, melyet a következő évtől kínálunk. Az összes modellt és különösképp az új Ranger RAZ-t is kipróbálhatjátok nálunk terepen és tesztelhetitek hogy mire képesek. Rövid időn belül elérhetővé teszünk számotokra egy külön oldalt ahol megtekinthetitek az összes modellt! ![[image]](mehr.gif)
Hamarosan, ha minden jól megy megnyitjuk az új szórakozóhelyünket Gyenesdiáson a Shark-klubban, ahol a jól ismert Quad-túráinkon túl más szórakoztató programon is részt vehettek mint például Jeep Safarin, Banáncsónak utazáson és még sok más élményben is részesülhettek. Elöször is laza környezetben megnézhetitek összefoglaló DVD filmünket és utána be vethetitek magatokat a Fan-tasztikus Kaland felkészülésére. Azoknak, akik a megnyitón nem lesznek jelen, a Képek (egyenlőre a német oldalon "Bilder") menüpontban megtekinthetik a fotókat.
![[image]](http://www.quad-balaton.com/img/video.gif)
Mostantól rajtunk keresztül jelentkezhetsz résztvevőnek különböző kalandos Rallyra. Mindenkit szívesen látunk és átélheti saját járművével ezt az élményben gazdag " terepjárást ". Aki csak belekóstolni akar, az kölcsönözhet nálunk egy járművet. Ígérjük, hogy a terepjárás legfelsőbb osztályát tapasztalhatod meg nálunk. Nézzétek meg a túraképeket ( kaposvári Rally ) a fotógalérián belül. Akkor már tudni fogjátok, hogy miről beszélünk.
A nagyfoku érdeklődésre való tekintettel úgy éreztük a tiniknek is lehetőséget biztosítunk. Ezen a nyáron ajánlatunk alkotórésze, hogy véghez vigyük a quad túrákat kizárólag magánterületen, ahol speciálisan a tinik 14-18 év közöttiek szórakozhatnak 4 keréken, és ezt a vezetői engedéllyel rendelkezőknek be is mutatják. Szakavatott oktatoinktól, instruktőreinktől tanulnak mindent ami szükséges egy quad biztonságos kezeléséhez, mozgatásához.